Az auschwitzi fiúk

Szlovákia magyarlakta területeinek zsidósága nagyrészt áldozatul esett a náci népirtásnak. A maroknyi hazatérő néhány átmeneti év után az újabb gyűlölethullámtól tartva vagy az üldöztetés okozta adaptációs problémák miatt többnyire másutt kezdett új életet.

Tomás Radil azonban Csehszlovákiában lett tudományos kutató. Gyermekéveit Komárom környékén és Párkányban töltötte; innen hurcolták el tizenhárom és fél éves korában Birkenauba, majd az auschwitzi központi táborba, ahol csodával határos véletlenek sorozatának köszönhetően megérte a háború végét.

A lágeréletet, a legkülönfélébb tragikus sorsokat taglaló memoárirodalom skálája meglehetősen széles, ám Tomás Radil könyve egy új aspektussal gazdagítja az emlékező irodalmat: az 1942-ben induló történet 1938-ig visszanyúlóan részletezi egy tizenkét éves, koraérett gyerek nézőpontjából a zsidótörvények bevezetését, a jogfosztottság időszakát. A dokumentarisztikus hűségű, ám olvasmányos regényként is remekül helytálló memoár értékes, egyedi képet fest a korai negyvenes évek Párkányáról és Esztergomjáról.

A kiskamasz mindennapi életének nagyítókán át, korabeli konfliktusok és beszélgetések rekonstrukciójának segítségével eleveníti fel mindazokat az utóbb történelminek bizonyuló eseményeket, amelyek végül a csaknem háromnegyed millió magyarországi és szlovákiai zsidó elpusztításához vezettek.