Sebzett lelkek
Najlacnejšie ponuky (3)
Popis produktu
Parametre produktu
Parametre produktu
Popis produktu
Az egész falu sejtette, hogy nem lesz jó vége, ha Gabriel hazaköltözik. És most, amikor Beth elnézi a szeretett férfit, aki gyilkosság vádjával áll a bíróság előtt, önkéntelenül arra gondol, hogy igazuk volt. Tizenhét évesen ismerkedett meg Gabriellel. Azon a szédült, varázslatos nyáron a fiú hatására mindent másként gondolt, érzett és látott. Azt hitte, egy nagy, soha véget nem érő szerelem kezdete az a nyár. Amikor azonban Gabriel elment, és azzá vált, akinek az anyja akarta látni, Beth összeomlott. Frank segítségével állt talpra. Az együtt felépített életük pedig egészen más lett, mint amilyet Beth Gabriellel elképzelt. És mégis, volt idő, nem is kevés, amikor boldognak érezte magát. Nézte a férjét és a fiát, ahogy traktorral járják a gazdaságot, és egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy ez az ő élete. De most Gabriel visszajött, és Bethben kártyavárként omlik össze minden, amit bizonyosságnak hitt. Tíz év múltán is működik közöttük a kémia. Beth pedig jól tudja, hogy amit tesz, nem helyes, és másoknak is árthat vele. De hogyan mondhatna le arról, hogy adjon egy második esélyt az első szerelemnek? A Sebzett lelkek sodró szerelmi történet lehetetlen döntésekről, pusztító következményekről és az elveszettnek hitt reményről.
Chýba alebo je nepravdivý niektorý dôležitý parameter? Uvedené informácie sú len orientačné, pred nákupom vo vybranom obchode odporúčame overiť, že predávaný model má kľúčové vlastnosti podľa vašich požiadaviek. Aj keď sa snažíme o maximálnu presnosť informácií, bohužiaľ nemôžeme zaručiť 100% správnosť. Ceny produktov sú vrátane DPH.
Produkt zatiaľ nemá žiadne recenzie.